Capoeira itthon és külföldön

Csoportunk az ABADÁ-Capoeira évenként megrendezésre kerülő rendezvényénén a Zumbiba-n (szóösszetétel Zumbi és Bimba nevéből), a szervezők és résztvevők elsődleges célja megünnepelni Zumbi dos Palmares halálának (1695 november 20) és Mestre Bimba születésének (1889 november 23) évfordulóját és a megemlékezést az edzések és gyakorlatok középpontjába állítani. Ez a múltidézés nemcsak előadásokon, anekdótákon és dalok megismerésén, hanem mestre Bimba által kifejlesztett speciális edzés és pedagógiai módszerek gyakorlásán keresztül történik. Ennek jegyében az edzések a 8 szekvencia megismerésében és gyakorlásában telnek (melyet mestre Bimba azért alkotott meg, hogy elősegítse tanítványai technikai fejlődését), de a rendezvény tetőpontján szombat este előtérbe kerül két kevésbé ismert módszer Bimba pedagóiai eszközei közül, az esquenta banho és az emboscada.

Az esquenta banho (felmelegíteni a zuhanyt) egy durva játék berimbau, zene és rituálék nélkül, amit azért kezdtek gyakorolni a tanítványok, hogy edzés után a zuhanyra várva melegen tartsák az izmaikat. Ugyanis mestre Bimba akadémiáján csak egy zuhany volt (egy egyszerű cső állt ki a falból, amiből csak hideg víz folyt) így mindig nagy volt a sorban állás.
Ez a módszer ugyanakkor jó eszköz volt arra, hogy a tanítványok legyőzzék a félelmüket a fizikai kontaktustól és a fájdalomtól és egyben remek alkalom volt a "kifizetetlen számlák" rendezésére (pl. ha valaki az edzés alatt a rodában ellenfelétől kapott egy rasteirát, vingativát, vagy martellot). Ilyenkor a haladó tanítványok kipróbálhatták a több ellenfél (2vagy 3) elleni küzdelmet, amit bumba meu-boi-nak vagy arranca-rabo-nak neveztek el.
A Zumbimba rendezvényen ilyenkor letereítik a tatamikat, mindenki kap egy üveg frissitőt, majd elkezdődik a bunyó, ahol először csak a kezeket, majd csak a lábat lehet használni, utána birkózás majd a gyakorlás végén ezek kötetelen kombinációja következik.

A másik gyakorlat az emboscada (elrejtőzés), amivel mestre Bimba a gerilla hadviselés elsajátítását célozta meg, mely képességnek a régmúlt idők legendás capoeiristái bitrokában voltak, kivonulva Salvadort körülvevő erdőségekbe.

Mindkét gyakorlat elősegíti a tanitványok félelmeinek legyőzését és korlátaik ledöntését, miközben tisztelegnek mestre Bimba munkássága és filozófiája előtt. Ugyanakkor ezen gyakorlatok alkalmával előtérbe kerülnek a gyakorlók társadalmi különbségei, éppúgy mint az utcai rodák vagy a jogo duro alkalmával, ahol a magasabb osztályból érkező tanítványok hátrányban érezhetik magukat, de legyőzve félelmeiket a harccal szemben, felülemelkedhetnek ezen, társaiknak és önmaguknak is bizonyítva azt, hogy ilyen a helyzet is megállják a helyüket, nemcsak az edzéseken.

Kivülről szemlélve tehát bármilyen erőszakosnak és durvának tűnhetnek ezek a gyakorlatok, mégis nemes célt szolgálnak, hiszen paradox módon az ember a harci képességek elsajátításával képes megerősödni és ezáltal megőrizni a békességet és csökkenteni az agressziót.
 

Versenyek a capoeirában

A capoeira versenyekkel kapcsolatban már a legelejétől - amikor először hallottam felőlük- felemás érzésem volt. Egyfelől nehéz elképzelni még capoeiristaként is, hogy néz ki egy verseny valójában. Hiszen a rodákban a "játékos" küzdelem és a közös élmény a fontos, és nem az, hogy a másik fölé kerüljünk vagy legyőzzük (ezt különböző versenyszabályok különbözőképpen oldják meg) ráadásul az, hogy ki mit lát jónak vagy jobbnak elég szubjektív, azzal hogy milyen szempontok szerint pontoz a zsűri sokszor a versenyzők sincsenek tisztában (így sokszor lerontva sajnos nemcsak a saját, de játékostársuk pontjait is) és még, ha mindenki tisztában is lenne a követelményekkel, akkor is lehetőséget ad a zsűrinek némi elfogultságra bizonyos játékosok felé.

Másrészt ki ne akarna indulni egy ilyen megmérettetésen, kipróbálni magát egy újszerű szituációban (hiszen teljesen más versenykörülmények közt többszáz néző és neves zsűri előtt játszani, mint edzőtársainkkal a megszokott környezetben rodázni) tapasztalatokat szerezve, esetleg szembesülve eddig saját magunk előtt is rejtve maradt hiányoságainkkal, hibáinkkal.

A versenyek fontosak, hiszen összehozzák a különböző országokban és csoportokban edzőket, segítve ezzel egy erősebb közösség kialakulását és a közönség, média és más sportágak elismerését is kivívja egy-egy nemzetközi verseny.

Most a Jogos Europeus (Európai Játékok) versenyen keresztül mutatom be, hogyan is néz ki egy verseny a capoeirában, a Jogos Europeus ugyanis nemcsak az egyik legnívósabb európai szintű capoeira verseny, hanem szabályrendszerét úgy alakították ki, hogy a capoeira lényegét és tradicíóit megtartva ((például a capoeira sajátja és a technikai repertoár szerves része kialakulása óta a cabecada (fejelés) és a rasteria (láb kihúzás), mely tecnikák verseny közbeni alkalmazni tudása egyenesen elvárt a játékosoktól)) mutasson fejlődési irányt a capoeira sportnak és művészetnek.

Értékelési szempontok:

Mivel a capoeira több, mint egy küzdősport, így ezen a versenyen a cél, hogy a játékosok az alábbi képességeiket mutassák be a lehető legmagasabb technikai szinten:
- ritmus
- technika
- kreativitás
- stílus
- folyamatosság (mind a játék, mind a mozdulatok összekötésére vonatkozik)
- a capoeira művészetének, kultúrájának és tradicióinak ismerete

Pontokat ezen képességek alkalmazni tudása alapján lehet szerezni, az alábbiak szerint:
egy játék alkalamával maximum 10 pontot lehet szerezni (tekcnika és kreativitás 0-3, ritmus 0-1, játék tisztasága 0-2, folyamatosság 0-2, stílus és karakter 0-2). Ez alapján kiolvasható, hogy mestereink, milyen képességeket tartanak a capoeirához legszükségesebbeknek, illetetve ezen képességösszeteveők milyen aránya az ideális.

Fontos ennél a pontnál megjegyezni, hogy az idei (2009-es) versenyen annyiban módosult a szabály, hogy a játékosokat nem külön-külön, hanem közösen értékelik, így ösztönözve a versenyzőket arra, hogy játék szinvonalára és a kellő összhangra törekedjenek, nem csupán saját tecnhikáik és egyéni törekvéseik bemutatására. Ez a változtatás egyfelől a capoeira szellemiségének egyik fontos tényezőjét ragadja meg, ugyanakkor megnehezeití a korrekt értékelést (nézzük csak azt az esetet, mikor egy tehetséges capoeirista egy nála sokkal gyengébb partnerrrel kerül össze, így ha a játék során a közös játék bemutatására törekszik (és erre az ellenfél is képes) akkor is gyengébb pontot kap, mint két kiegyenlítetebb tudással rendelkező játékos, így a pontozás miatt nem kerülhet tovább). Hogy ez jó vagy rossz, mindenki döntse el, illetve hogy ez a jövőben is így marad-e, vagy csak egy próba volt, nem tudom.

Pont levonás jár, ha az egyik játékos szándékosan olyan sérülést okoz, hogy a másik ne tudja folytatni a játékot (ez a szabályrendszerből logikusan következik, ugyanis egy K.O. az első pár másodpercben lehetetlenné teszi a "győztes félnek" is, hogy a fentebb leírt képességeit bemutassa), illetve a zsűri szintén minusz ponttal díjazza azt a félt, aki a játékot dekarakterizálja vagyis nem a játékstílusának megfelelő technikával vagy ritmusban játszik.
 

Azonos pont esetén, a két versenyzőnek a zenei tudásuk bemutatásával (berimbau+ének) kell helyt állni a zsűri előtt.

A versenyen az alábbi játékstílusokban mérettetnek meg a versenyzők egy-egy fordulóban:
Sao bento (45 mp egy játék ideje)
Iuna (60 mp)
Benguela (90 mp)
Angola (90 mp)

A versenyt két kategóriában írják ki, azok közt akik kb 4-5 éve, és azok közt, akik ennél régebb ideje gyakorolják a capoeira művészetét. Mindkét kategóriában elődöntőkkel kezdődik a verseny, majd a kategóriánként legjobb 32 versenyző kiválasztása után a verseny második és harmadik napján kieséses rendszerben zajlanak a selejetezők. A verseny csúcspontja természetesen a döntők, amikre nemcsak capoeirások, de a média és a nézők népes serege is érkezik a résztvevő országokból, akik a csapattársakkal együtt lelkesen szurkolnak a versenyzőknek. A telt csarnokos versenyt, bemutatók és különböző előadások teszik még maradandóbbá, az estet és versenyt természetesen a díjátadás ünnepélyes ceremóniája zárja. Sajnos a versenyhangulatot megfelelően prezentáló videót nem találtam, de elhihetitek hogy, egy ilyen versenyen való részvétel, után mindenki büszke lehet,arra, hogy capoeirásként részese volt az eseménynek.

A capoeira versenyek sajátosságai, hogy maga a verseny mellett a mesterek és mestrandok által tartott kurzusok, edzések, könyvbemutatók és előadások is szerves részei a programnak, amelyeken mindenki részt vesz, így a verseny után nemcsak versenytapasztalatokkal, de fontos és naprakész tudásbázissal, megerősödve valóban "nyertesként" térhet haza. (és lehetősége van azoknak is részt venni az eseményen, akik a versenyen még nem indulhatnak)

Ezek a legfontosabbak szerintem, melyek alapján minden olvasónak körvonalazódik, hogy milyen is egy verseny a capoeirában. Akinek lehetősége van rá, pedig vegyen részt minél több ilyen jellegű rendezvényen is.

Mestre Pastinha

(Mestre Pastinha rajza a Caderno Albo című könyvéből)

Mestre Bimba szerepe a modern capoeirában vitathatatlan. Ő nyitotta meg az első capoeira iskola kapuit (miután Bahia kormányzóját egy sikeres bemutatóval meggyőzte a capoeira értékeiről).
Legfontosabb érdeme mégsem az volt, hogy a capoeirát az utcáról az edzőterembe vitte. Hanem az, hogy a capoeirát (ami addig csak a lecsúszott fekete társadalom szokásainak része volt) felemelte és a középosztály számára is elfogadottá és elismerté tette. Azért hogy ennek a társadalmi rétegnek az elfogadtatását kivívja új sztenderdeket vezetett be, mind a capoeira oktatása (egy új tanítási rendszert kialakítva: szekvenciák és különféle képességfejlesztő gyakorlatok) mind a capoeirások viselkedése és megítélése terén (tanítványainak csak olyan embereket fogadott, akik dolgoztak vagy tanultak, és Bimba által megfogalmazott szabályrendszernek megfelelően viselkedtek nemcsak az edzőtermekben, hanem a hétköznapi életben is). Ennek eredményeként doktorok, ügyvédek, politikusok, felső-közép osztálybeliek és nők is csatlakoztak iskolájához.Az ő munkásága nélkül a capoeira nem terjedhetett volna el szélesebb körökben és nem hódíthatta volna meg a világot, úgy ahogy azt napjainkban teszi.

De volt egy másik fontos alak, akiről hazánkban kevesebb szó esik. Akinek a szerepe legalább olyan fontos, mint mestre Bimbáé. Egy mesteré, aki szintén ugyanabban az időben és városban élt. Ő Mestre Pastinha, a capoeira angola és tradiciók atyja, védelmezője, művész és filozófus.

Nélküle a capoeira ma nem lehetne olyan, amilyen. Ugyanis Bimba iskolájának megnyitása után olyan mértékben kezdett elterjedni az új stílus, tanítási módszer és felfogás, hogy úgy tűnt a capoeira angola néven ismert tradicionális capoeirát végleg elfedi a múlt homálya. Mestre Pastinha az egyik vezéralakja lett annak, a mozgalomnak, ami célul tűzte ki a capoeira angolának a megőrzését és átörökítését a következő generációk számára.

(A képen mestre Pastinha egy esernyővel látható, tanítványai úgy emlékeznek Pastinha akár esett az eső akár verőfényes napsütés volt, mindenhova magával vitte esernyőjét. Arra az esetre, ha a szükség úgy kivánná fegyverként használja támadói ellen)

Mestre Pastinha életéről röviden

(Mestre Pastinha beszél az életéről ezen a videón)

Patinha 1889. április 5.-én született Salvador (Bahia állam) városában. Capoeirát egy afrikai származású férfitől, Beneditotól tanult, aki egyszer szemtanúja volt annak, hogy az akkor 8 éves Pastinhát egy nálánál idősebb és erősebb fiú a szomszédból alaposan helyben hagyta (ez amúgy többször is előfordult korábban). Benedito mutatott Pastinhának egy-két technikát, hogy legközelebb, ha megint ilyen helyzetbe kerül, megtudja védeni magát. Ennek a leckének hála a következő alkalommal mikor a szomszéd fiú ismét bántani akarta Pastinhát, meglepődésére ő maradt alul a verekedésben (Pastinha győzelme után a srác egyenesen a tisztelője lett és soha többet nem zaklatta tovább).Ezután Pastinha még három évig tanult capoeirázni Beneditto irányítása alatt. Napjai boldogan teltek, délelőttönként egy művészeti iskolában tanult festeni, délutánonként sárkányt eregetett és capoeira edzésekre járt.Később apja kívánságára (aki sohasem nézte jó szemmel, hogy fia capoeirázik) beiratkozott a tengerészeti iskolába (ahol néhány barátját tanította capoeirázni), majd az iskola elvégzése után hivatalos művészként próbált munkát és megélhetést találni. Ezekben az időkben nem tanított csak titokban gyakorolta a capoeira művészetét.

A változást egyik korai tanítványa (még a tengerészeti iskolából) Aberré hozta el számára, amikor is meghívta régi barátját, hogy tartson vele egy vasárnap délután Ladeira do Gengibirra-ba, ahol akkoriban a legnevesebb capoeira mesterek mulatták az időt. Aberré ekkor már nagy tiszteletet vívott ki magának azokban a körökben capoeira tudásának köszönhetően. Mikor Pastinha, barátja unszolására elment és egy délutánt töltött liberdade városrészében Mestre Amorzinho (Bahia leghíresebb mestere) felkérte Pastihát, hogy legyen ő a capoeira angola védelmezője.Ennek köszönhetően a következő évben 1942-ben Pastinha megalapította az első angola iskolát Centro Esportivo de Capoeira Angola néven. Tanítványai fekete nadrágot és sárga felsőt viseltek (ugyanazokat a színeket, amit Pastinha kedvenc focicsapatának a Ypiranga Clube” sportólói is hordtak).

Pastinha azt akarta, hogy tanítványai megértsék a capoeira lényegét (mestre Bimba által kidolgozott tanítási módszerrel a tanítványok technikailag gyorsan fejlődtek és látványos eredményeket értek el, de a capoeira lényegének megértéséhez és a capoeira értékeinek megismeréséhez ez a módszer nem nyújtott elegendő időt).Pastinha máshogy tanított, azt akarta, hogy a tanítványai hogy ne csak megtanulják a capoeira mozdulatait hanem szívükkel megértsék és átérezzék a capoeirát, és ismerjék tradícióit.Azt mondta: Én az igazi angolát gyakorolom és tanítom. Az iskolámban tanítványaim megtanulnak őszintének és becsületesnek lenni. Ez ugyanis az angola legfontosabb szabálya. Ezt örököltem nagyapámtól. Ez a megértés örök érvényű törvénye….A tanítványaim nemcsak a capoeiráról, hanem mindenről, az életről tanulnak. Tudják hogy ez harc. Ha bármi éri őket, nyugodtnak kell maradni. A capeira nem offenzív harci forma. A capoeira vár…”Pastinha a régi idők mestereinek módszerével tanított, tanítványaival egyenként foglalkozott (játszott a körben) addig a többi tanítványa figyelték őt. Ennek a személyre szabott tanítási metódusnak köszönhetően, Pastinha akadémiáján nem volt két egyforma mozgású, stílusú ember. Mindenkinek megvolt a maga sajátos és különleges mozgása harc közben.Harc közben. Ugyanis a játékosok harcolni tanultak. Bár sokan azt gondolják hogy a capoeira angola mozdulatai lassúak és jelképesek csupán (aminek harc értéke nincsen szemben a regional játékosokéval) hiszen régen mikor vasárnaponként a játékosok a templom előtt legszebb ruháikban talpig fehérbe öltözve capoeiráztak vigyázni kellett, nehogy összepiszkolják a másikat. Pedig épp ellenkezőleg volt. A cél az volt, hogy a másikat megrúgják és földre vigyék. Csak annak maradt a ruhája tiszta, aki jól tudott védekezni és a rúgások elől úgy kitérni, hogy a ruhája érintetlen maradjon, és ha a helyzet úgy kívánta gyors, pontos és erős támadásokkal tették akár harcképtelenné ellenfelüket.

Később Pastinha akadémiájára nehéz idők jöttek. Az idős beteg mestert a kormány megkérte hogy ürítse ki akadémiáját, hogy az épület renoválását elvégezhessék, de a területet soha nem kapta vissza, helyette egy étterem és szórakozó hely nyitotta meg kapuit. Pastinha megtörten és keserűsséggel halt meg, de sohasem tagadta meg a capoeirát, és mindig igaz capoeirstaként viselkedett, egész életét a capoeira angiolának szentelte. Utolsó játékát 1981 április 12.-én játszotta 92 évesen. Szellemisége tanítványaiban és sok igaz capoeiristában él tovább.

 (Mestre Pastinha játéka 1950-ből)

Mestre Camisa nem csak mostanában, de régen is folyamatosan szerepelt különféle előadások, színdarabok és bemutatók oszlopos tagjaként, melyek célul tűzték ki a capoeira megismertetését és elfogadtatását szélesebb körökkel.

Ilyen volt a 70-es évek végén forgatott Cordao de Ouro mozifilm is, melyben Camisa alakította (feketére festve) Ogumot (Oxalá fiát), aki ebben a jelentben megkerszetelte a főszereplőt, akit Nestor Capoeira játszott el a filmben. Az előkészültekhez és a felkészüléshez egy egész szezont töltöttek közösen edzéssel, egy kemping nyugalmába zárkózva (ami szerintem megis látszik a jelenetek minőségén). A belinkelt filmrészletben szerepel még Nestor mestere, mestre Leopoldinha, ő az, aki énekel és a gungán játsztik, valamint feltűnik egy pillanatra mestre Suassuna is.

Musical és megemlékezés Manuel Henrique Pereira (Besouro do Cordao de Ouro, Besouro Manangangá) egy legendás capoeirista éltéről.

A színdarab, modern, kortárs ugyanakkor hagyományörző egyszerre. Igen, pont így kell fessen ma egy előadás a capoeiráról. A minőség persze nem meglepő, ha végig nézzünk a stáblistán. A rendező Joao de Neves a hatvanas évek egy ikonikus alakja, aki a katonai rezsim cenzúráját elutasítva, csoportjával a "Véleménnyel" (Opiniao) vált híressé. Miután Rio de Janeirótól 30 évig élt távol, az előadássorozat jó alkalom volt a riói közösségnek, hogy újra láthassa Őt és munkásságát. A zenei felelős Luciana Rabello a zene és dalszövegíró Paulo César Pinheiro, a capoeira jelenetek megkomponálásért pedig nem más mint mestre Camisa a felelős, akinek több tanítványa is fellép a színpadi műben (zenészek és a capoeiristák is közt természetesen).

 Az előadás tehát játékos módon mutatja be mestre Besouro életútját, filozófiáját, praktikáit és zenéjét. De ki is volt Besouro? Szóljon róla pár gondolat, amiért köszönet jár kedves kis feleségemnek (a fordításért és fogalmazásért). (forrás:centroarteluta honlapja)

Mint minden capoeiráról szóló történet, ez legenda is rengeteg ellentmondást és vitát kavar. Valóság vagy mítosz? Nehéz megállapítani. De mint mindig, léteznek olyan verziók, melyek széles körben elfogadottabbak, melyekről halászok vagy más személyek beszámolói tanúskodtak. Ilyen Manoel Henrique Pereira (1987-1924) vagy más néven Besouro de Cordao de Ouro története is, aki Santo Amaro régió legendás capoeiristája volt. Sok grandiózus történet szól személyéről: ilyenek voltak a rendőrséggel történő összetűzései (többször is megpróbálták letartóztatni sikertelenül) vagy az, hogy teste sebezhetetlen volt, (corpo fechado) ököl, vagy gólyó nem tudta megsebezni. Halálának körülményei is ellentmondásosak. Több verzió is kering szájhagyomány útján, a legismertebb közülük az, miszerint Besouro árulás áldozata lett, hátba támadták. Egy ültetvényes gazda, miután fia Memeu felfogadta Besourot, egy csapdát készített neki. Kiadott egy parancsot barátjának Marancangalha fazenda adminisztrátorának hogy ölje meg azt a személyt, akinél olyan cédulát talál, melyen az áll hogy ölje meg a viselőjét. Besouro mivel írástudó nem lévén, kézbesítette azt a cédulát Úra kívánságára, amellyel halálba küldték. Mégis nem Marancalgalha emberei, hanem egy Eusébio de Quibaca néven ismert férfi talált rá és szúrta hátba egy mágikus erejű késsel (facada de tucum).

"O sociologo que quiser compreender do Brasil, nao raro precisa transformar-se poeta."

"A szocilogusnak, aki meg akarja érteni Brazíliát, át kell változnia költővé" írja a francia Roger Bastide, Brazília egyik nagy ismerője és elemzője a Brasil terra de contraste című könyvének előszavában.

"Ennek a fordítottja is igaz: az írónak, aki meg akarja érteni és írni Brazilíát, igen gyakran szociologussá, etnográfussá, antropolgussá és történésszé kell vállnia" írja Kutasi Kovács Lajos a Fekete Istenek- Fekete Emberek című könyvének előszavában.

A gondolatot folytathatnánk így is: aki megakarja ismerni és érteni a capoeirát, nem elég Brazília ismerőjévé, de költővé is kell vállnia.

Ebben segíthet nekünk Kutasi Kovács Lajos ezen könyve, melyben a szerző az afrobrazil világba enged bepillantást, a fekete társadalom minden fontos szeletét és állomását érintve, a rabszolgaság és a felszabadítás utáni időktől kezdve, a hitvilágon és rituálékon keresztül egészen a capoeiráig természetesen (A könyvet a Gondolat kiadó jelentette meg 1980-ban!!!!) Így a könyv elolvasása nemcsak minden a brazil kultúra iránt érdeklődőnek de minden capoeirásnak is melegen ajánlott, csaknem egyenesen kötelező.

Álljon itt egy rövid részlet a könyvből, a többit meg fedezze fel mindenki önállóan.

"A capoeira is afrikai örökség. A bantu négerek hozták Angolából. Eredetében rituális tánc, a vadászok mágikus tánca vadászat előtt, melynek során a táncosok különböző vadállatok moudulatainak utánzására törekszenek.

Brazíliában ez a mágikus tánc sajátos támadó-védekező fegyverré alakult át, s egy legenda szerint a rabszolgák ezekkel az ősi mozdulatokkal igyekeztek kitérni a hajcsárok korbács ütései elől.

A capoeira lényege, hogy a támadás és a védekezés legfontosabb eszköze nem a kéz és a kar, hanem a láb. Az ember lába sokkal erősebb, mint a keze, s az ellenfél a támadó karjára figyel, onnan várja az ütést. Azt mondják: a capoeirista úgy használja a lábát, mint rúgáskor a ló.

Bahiában a négerek és mulattok becsületbeli ügyeiket annak rendjemódja szerint capoeirával intézik el, nemritkán úgy, hogy a capoeiristák kést vagy borotvapengét szorítanak a lábujjaik között.

Különös, izgalmas és feletébb látványos a capoeiristák viadala.......

.....Egyik-másik híres capoeiristának úgy fenn maradt a neve, mint nálunk Toldi Miklósnak. Ma is emlegetik Chico Porretát, Samuel Querido de Deust, Tibirit, Cazumbét, Cartolát, Waldemart vagy Salacát, aki a II. Dom Pedro császár testőre volt. A század elején híres capoeira mester volt Bahiában Besouro, aki tudományát Bimba mesternek adta át. Nagy dolog az, ha valaki elmondhatja magáról, a "Bimba mester tanítványa" volt...

A hétvégén igazi magyar siker született capoeirás fronton. Az idei Jogos Integrados több helyezetét sikerült magunkénak tudnunk. Sárkány (Budapest) az övének legjobbja, én az öv és a kategória (haladó) és az idei év abszolút bajnoka lettem. Számunkra azért nagy szó igazán, mert csak 2007 óta edzünk az ABADÁ-csoportba, és az erős nemzetközi (Ausztriától Oroszországig) mezőnyben sikerült ezt a helyezést elérnünk. Gratulálok a többi magyar indulónak és köszönet Terezának és professor Pacocának az eddigi munkájukért és a felkészítésért.